Szezonra töltve
Idén is megszervezésre került a Sport-All karate szakosztályának, a már hagyományos “I am Karateka” elnevezésű edzőtábora, amelyet idén két turnusban tartottunk Háromszék legmagasabban fekvő településén, Kommandón. Augusztus 22-25 között a fiatal utánpótlás csapatunk, míg augusztus 25-31 között a már versenyzői csoportunk készülhetett az idényre. A két táborban összevetve 71 sportoló vett részt, Vass Hunor vezető edző és Baranyi Zsófia és Virág András vezetésével.

Az első turnusban azon utánpótlás korú sportolóink vettek részt, akik ugyan még nem versenyeznek nemzetközi szinten, de oda tartanak és ez a tábor is ennek megvalósításához volt tökéletes. Számukra ez volt az első ott alvós tábor, illetve az első komolyabb felkészülés is a következő szezonra. A gyerekeket Baranyi Zsófia és Virág András edzők felügyelték.


“Úgy gondolom, hogy azon fiatalok akik részt vettek a táborban, azok már egy lépéssel előrébb járnak ahhoz, hogy ő belőlük is remek versenyzők váljanak. Természetesen a korosztályukhoz megfelelő intenzitású edzéseket tartottunk kollégámmal és mindketten egyetértünk abban, hogy a gyerekek fantasztikusan teljesítettek ezalatt a pát nap alatt. Velük szeptemberben már fókuszáltabban tudunk dolgozni és a cél, hogy egy nap ők legyenek a következő nagy versenyzőink.” - mondta Virág András edző.

Első Turnus

Vasárnap (aug. 25.) kezdtük el a munkát az élversenyzőinkkel, akik már túl voltak az egy hetes gyomai táboron. Velük az ott befejezett munkát folytattuk, élesítettük és csiszoltuk. A munkát elvégezve, kijelenthetjük, hogy a sportolók készen állnak az őszi kvalifikációs szezonra, ahol a februári Korosztályos Európa Bajnokság a tét.


“A versenyzők sportformája jó úton halad, bizakodóak vagyunk, de a felkészülés profitja természetesen az eredmények tükrében lesz majd mérhető. A táborunkban szintén részt vett a budapesti műhely öt sportolója is és közös erővel, intenzív munkával készülhettünk a magaslati körülmények között” jegyezte meg Vass Hunor.

Péter-Csiki Csanád

A következő állomások: Török Panka és Péter-Csiki Csanád szeptember 6-11. között Belgiumban vesz részt egy táborban a válogatott kerettel, ahol a Belga és Német válogatott tagjaival közösen készülhetnek. Szeptember 7.-én egy verseny keretén belül a felkészültségi állapotukat is felmérik Liege városában. Azt követően a Sport-All/MTK Budapest karatékái szeptember 20-22. között utaznak az első kvalifikációs versenyre, a Budapest Openre.


Köszönjük szponzorainknak az állandó támogatást!

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Consiliul Județean Covasna - Kovászna Megye Tanácsa
MTK sport
Orex
SIMIRO Engineering
Premier Energy Distribution
ReSelecto
Sport Világ/ Sport Factor
Gusturi Boieresti - Fenséges Ízek
Twins Construct
Papo
Gapano Trans
Comert Ata
Sebert Tehnologie
Tóth-Pál zálogház
Optim Project
NASA
Sajgo Trans
Sound Creation
Saman Sport 
Tatami-Sport
Hayashi Martial Arts