A nap első felében a versenycsapatok kerültek megmérettetésre.
A Z TRIBE rutinos versenyzői kiváló sportformájukat hozva megnyerték kategóriájuk első helyezését. Ugyanilyen jól szerepelt a Zesties és a Good To Be Bad csapatunk, mindkettő az első helyen végezve.
A nap második felében következett versenyzőink számára a legnagyobb kihívás. Táncszakosztályunk az idei tanévben kezdte el a felkészülést, a számunkra új kategóriát jelentő hip-hop battle-re. Már az is nagy elégtételül szolgált, hogy a 8 versenyzőből 5 továbbjutott a középdöntőbe. Székely Adrienn minden továbbjutása után egyre jobb és jobb formáját hozta az összecsapásokban, míg végül 3. helyen végzett, olyan táncosokat utasítva maga mögé, akik már több éve ebben a stíluskategóriában versenyeznek.
Este került sor a felnőtt korosztály Battle megmérettetésre. Nagy örömömre szolgál, hogy Sándor Lilla, a táncszakosztály oktatója elindult ezen a versenyen. A különböző tánciskolák oktatóival mérte össze tudását, bekerülve a középdöntőbe és megnyerve a 3. helyezést.
A duo battle, gyermek kategóriában is sikeresen helytálltak táncosaink, az előkelő 2 illetve 3. helyen végezve.
Gratulálunk Táncosainknak!
Külön köszönet Paul Gheorghe -nak, a Trouble tánciskola vezetőjének, aki önzetlen munkájával segíti nem csak a mi táncszakosztályunk, hanem az egész romániai street dance közösség fejlődését.
Részletes eredményeink:
Street Dance ShowGOOD TO BE BAD! | Big Team Copii II B
Bálint Nóra, Bíró Hanna, David Dóra Bernadett, Domokos Gyopár Boróka, Doru Riana, Gal Alexia, Groza Alessia, Örsi Gyopár, Préda Zsanett, Puscas Nóra, Ruzsa Andrea Patrícia, Silye Viktória, Varga Zsanett DóraZ TRIBE | Big Team Copii II A
Daragics Nóra, Fülöp Zsófia, Giráncsi Dorka, Nagy Nikol Tamara, Pál Dorka Katalin, Szakács Dalnoki Kriszta, Székely Adrienn, Szőcs Petra Kincső, Kajcsa Nicole Vivien)ZEsties | Duo Copii I
Molnár Zenkő, Iacob Emma
Hip-hop Battle SOLO: Székely Adrienn | U12Sándor Lilla | Adult
Hip-hop battle DUO, U12:Varga Zsanett, Ilyés Seila II. helySzékely Adrienn és Kajcsa Nicole III. Hely
Nagyon büszkék vagyunk a lányainkra!!!
Gratulálok tanítványaimnak: Sándor Lilla és Stinge Szófia oktatóknak.
Köszönjük Kelemen Idának, aki a versenyzők erőnléti illetve akrobatika terén való felkészítésében nyújt segítséget a csapatnak.
A Z Dance by Sport-All köszöni a szülőknek a bizalmat, támogatást, nem utolsó sorban köszönjük Bartók Ildikónak a fellépő ruhák elkészítését!