December 9-12 között az olaszországi Velencében rendezték meg a Youth League ifjúsági profi ligás versenysorozat idei utolsó állomását. A Sport-All illetve MTK Budapest két háromszéki sportolója is tatamira lépett a mintegy 54 ország 2430 nevezője között.

A junior korosztályú Vitályos Eszter a -53 kg-osok kategóriájában, ahol 65 versenyző indult, első Bosnyák ellenfelét 5:3 arányba győzte le. Következett a Horvát nemzetiségű Sgardelli Ema, amely meccsen sajnos egy váratlan térdsérülés miatt Eszter sajnos nehezen tudta folytatni. A Horvát versenyző 2:0 arányba győzött, de eldöntöttük, hogy ha vigaszági lehetőségünk is lesz, nem folytatjuk a sérülés miatt.
Benkő Zsolt szintén a juniorok +76 kg-osok mezőnyében, 65 induló közül egészen a csoport döntőig jutott.
Első Olasz ellenfelét magabiztosan, 8:0 arányba győzte le. Következő meccsén a ciprusi Sobakin Alexandros felett is 10:2 arányba győzedelmeskedett. A csoport döntőben meg a  Bosnyák nemzetiségű Cresic Sandro 3:2 arányba bizonyult jobbnak. Sajnos a vigaszágon való bizonyítás lehetősége is meghiúsult, mivel a Bosnyák versenyzőt csapattársa állította meg a döntőbe jutás előtt.
Mondhatjuk, hogy közel a korosztályok elitje mutatkozott meg ezen a versenyen. Nem szomorkodunk, hiszen helyünk van a mezőnyben, de most úgy érzem egy kis pihenőre küldöm a versenyzőket. Következik egy két hetes karate mentes időszak, csak az erősítő edzéseinket hagyjuk benne a programba.
Annál is inkább, hogy az elmúlt héten bejelentették, hogy a 2022-es februári Korosztályos Eb.-t elhalasztják 2022 júniusára.
Ezúton szeretnénk békés és áldott ünnepeket kívánni minden kedves olvasónak és köszönetet mondani az egyesület munkáját segítő szülőknek és támogatóknak: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Orex, a Comert Ata, a Simiro, a Maravet, a Sport Világ, a Thermo Control, a Twins Construct, a Real Job Solutions, a Papo, a Sebert Tehnologie, a Volk Automobile, a Tóth-Pál zálogház,  a Totalterm, a Lotuspharma-nak.