Jól sikerült "Miklós Edit közönségtalálkozó"
Egyesületünk síszakosztálya -Bocz Attila és Bajko Levente edzők szervezésében- június 17.-én szerveztük meg "Miklós Edit közönségtalálkozót". Az esemény helyszínéül a Babes-Bolyai Tudomanyegyetem II emeleti "Bibó István" amfiteátruma szolgált.
18:00 óra után nem sokkal szakította félbe az egybegyűlt közönség dialógusát Erdély András közismert újságíró-riporter, aki egyben a találkozó beszélgetését is koordinálta.
Egy kis bevezetőt követően hamar oldódott a hangulat és jött a várt laza és kötetlen dialógus.
Az egybegyűlt, közel 50 fős közönség tagjai között akadt jócskán síhez értő szakember, vagy éppen Miklós Edit szimpatizáns, akik a másfél órás beszélgetés alatt kérdezhetett olimpikonunktól.
Elismerés a Sport-All S.C. két síedzőének Bocz Attilának és Bajkó Leventének, akik kapcsolataikat felhasználva létrehozták ezt az eseményt.
Köszönet Miklós Edit olimpikonnak, aki a maga közvetlenségével és természetességével válaszolt kérdéseinkre és nem egy alkalommal varázsolt mosolyt arcunkra.
Volt szó ország-váltásról, olimpiai titkokról, történetekről, edzésről, kihívásról, megpróbáltatásról és sok hasonló dologról.
Ígérik a szervezők, hogy ez csak a kezdete volt a "síhullámnak" itt régiónkban és, hogy lesz folytatása.
Köszönjük az adományozó sportbarátoknak, hogy eljöttek és ezzel is emelték a találkozó színvonalát.
Untitled-1