Az eddigi legeredményesebb

Az eddigi legeredményesebb

Egyesületünk karate szakosztályának mintegy 18 sportolója vett részt hétvégén, a január 26.-án Budapesten megrendezett 28. Tatami Cup nemztetközi karateversenyen, amely az eddigi részvételeink egyik legeredményesebbjeként zártunk. A rangos versenyre 15 országból érkeztek sportolók és nemkevesebb mint 660 nevező méretett meg.

A sportolóink az MTK Budapest színeiben, budapesti csapattársaikkal mindösszesen 40-en indultak. Ami a napvégi eredményt illeti összesen 50 éremmel zártunk, 16 arany-, 16 ezüst- és 18 bronzérem. Ebből a háromszékiek érdeme 17 érem, amelyből 5 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérem és ezzel kijelenthetjük, hogy mindenidők egyik legeredményesebb Tatami kupája a Sepsiszentgyörgyieknek. Ezen eredményekkel az MTK Budapest lett a torna legeredményesebb csapata is egyben.

Sportolóink hozták azon formájukat, amit vártunk tőlük. Folytatván a versenyidőszakot, soron következő versenyünk a február 2.-án Sepsiszentgyörgyön megrendezendő Sport-All kupa háziversenyünk, majd gőzerővel készülünk a Szlovák Grand Prix versenyre, amit Pozsonyban rendeznek meg februárban.

Köszönjük a gyerekek szüleinek az állandó segítséget, támogatóinknak az Orex, Mamut Copy, Eniplast, Sport Világ, Comert Ata, RGT és Bóbita Egyesület az állandó anyagi segítséget.