A legjobb négy között

A legjobb négy között

Az idei tanév záróakkordjának számító 18. Saishin kupát sikerrel abszolválta karate szakosztályunk mintegy 25 sportolója. A szombaton, Ramnicu Valcean megrendezett kupaviadalon részt vett 28 sportegyesület 420 sportolója közül a mieink 28 éremmel zárták a versenyt, amely az egyesületek összesítő éremtábláján az előkelő 4. helyen végeztünk, ezzel megelőzve a bukaresti Rapid együttesét.
Sportolóink az idei év 12. versenyén vettek részt, de ennek ellenére hozták formájukat. Csapatunk nevezte utánpótlás kategóriájú sportolóinak is egy részét, mivel a versenyzői csapat csak egy része úgy döntött, hogy kihagyja ezt a versenyt. Ennek ellenére is elégedettek lehetünk, ugyanis 28 érmet szereztünk, ebből 9 arany-, 11- ezüst és 8 bronzérem.

Eredményeink


 

Gratulálunk sportolóink egész éves sikeréhez és nem marad más hátra, mint a már hagyományosnak számító kiértékelő és díjkiosztó ünnepség megrendezése, ahol visszatekintünk az elmúlt tanév sikereire és díjazzuk legeredményesebb sportolóinkat. Köszönjük a szülők illetve támogatóink állandó bizalmát és segítségét.