Újra indul az ovi-karate
Egyesületünk karate szakosztálya 2020 február hónapjától újra beindítja „ovi-karate” mozgásos tevékenységét, amelyet a város mintegy négy óvodájában lehet majd látogatni. Az óvodában végezhető és számos fejlesztő hatással bíró „ovi-karate” már több generációval ismertette meg a mozgás örömét és indította el valamely sportágban a gyerekeket. Célunk a gyermekekkel megismertetni és megszerettetni a mozgást, segítségül hívva sportágam, a karate adta nevelési eszközöket.

Hol-mikor lesznek „ovi-karate” foglalkozások?

A Benedek Elek- (hétfő), Hófehérke- (kedd), Pinocchio- (szerda) és Csipike- (csütörtök) napköziotthonok nagycsoportosai érintettek, akik szüleik beleegyezésével vehetnek részt a foglalkozásokon. A hetente egy alaklommal tartandó foglalkozások mindenik intézményben külön napokon lesznek, délután 15:30 és 16:10 perc között. A foglalkozásokat Vass Hunor pedagógus, testnevelő vezeti.

Miért próbálja ki a gyerekem?

Továbbra is fő célunk ezen kezdeményezéssel a gyerekek mozgáskoordinációjának, motorikus képességeinek és készségeinek fejlesztése, illetve egy olyan pozitív kép kialakítása a sportot vagy mozgást illetően, ami meghatározhatja gyerekkorukat, viszonyukat a mozgás öröméhez. Ugyanakkor kihasználva a karate, mint sportág adta diszciplináris eszközöket, ezzel is fegyelemre és társaik-környezetük tiszteletére nevelve őket. Viszont, aki szeretné mélyebben kipróbálni magát ebben a sportágban, annak maximális tovább haladási és fejlődési lehetőséget biztosít egyesületünk.

Hogyan lehet jelentkezni?

Azon nagycsoportos gyerekek (nemtől függetlenül), akik a fenti intézmények valamelyikében tanulnak lehetőségük van januárban egy nyílt órán reszt venni, amelyet az egész csoport számára tartunk az óvónők jelenlétében. Ezen órát követően eldönthetik a gyerekek- közösen szüleikkel, hogy továbbra is szeretnék-e folytatni. Amennyiben igen, így február hónaptól csak azon gyerekek jönnének karate oktatásra, akik szülei jelezték az óvónők felé igényüket. A foglalkozást bármikor abba lehet hagyni, ki lehet íratkozni.

Fiúk vagy lányok? Egyesületünk karate szakosztályát tekintve, jelenleg több lány karatézik, mint fiú. Ez nem egy nemhez kötött sportág. Mindenkinek szól, aki szeret mozogni, ahol fontos szerepet kap a fegyelem és figyelem, mindezt a játékosságon keresztül érjük el.

Mibe öltöztessük a gyereket? Az óvodában viselt játszós-ruha teljesen megfelel, amiben könnyedén mozoghatnak a gyerekek. (sportcipő, tréningnadrág/jéger/rövidnadrág, póló).

Hogyan történik az egész? Hunor szenszej az érintett gyerekeket a csoportból kikéri és a kijelölt teremben/sportteremben 15:30-tól max 16:10-ig megtartja a foglalkozást. A szülőknek a tornaterem elé kell jönni – ez főként a Benedek Elekes szülőkre vonatkozik- vagy éppenséggel a csoport elé, ahová a gyerekek visszaérkeznek.

Tagdíj, edzések, vakáció… Az edzések a tanidőben vannak csak. Vakációban nincsenek foglalkozások az oviban. Az edzéseket mindig Június 1.-ig bezárólag tartjuk. Havi tagdíj rendszerben működünk, a következő szabályokkal: - Naptári hónapokat véve alapul egy havi tagdíjunk 25 lej/fő - Mivel nem edzésdíjról beszélünk, ezért egy összegben kell befizetni a pénztárosoknak minden hónapban -Azon gyermek, aki egy adott hónapban csak egy edzésen vett részt, a többin meg nem -eltérő okok miatt- nem kell tagdíjat fizetnie az adott hónapra. De ha már legalább kettőn részt vett, akkor teljes tagdíjat kell fizetnie. - A tagdíjak összegének megállapításakor, mindig figyelembe vesszük a vakációk hosszát és ahhoz mérten számoljuk ki azokat.

Amennyiben úgy gondolod, hogy „Miért ne?”, nincs más dolgod, mint a gyereket elengedni a bemutatóórára és utána megbeszélni, hogy tetszett-e. Amennyibben igen, várunk szeretettel a csapatban, ha meg nem, akkor további sok sikert és egészséget kívánunk.

Bővebb információ a nagycsoportos óvónőknél vagy Vass Hunor edzőnél a 0743 961 814-es telefonszámon.

Aki magot vet, egy évben gondolkodik...

Aki tíz évben gondolkodik, fát ültet...

Aki húsz évben gondolkodik, gyereket nevel!