Szent György Napok 2015

Szent György Napok 2015

Kedves karatékák-szülők, szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy a Szent György Napok 2015 programsorozat keretein belül, egyesületünk is érintett néhány programban. Szombaton reggel részt veszünk a Gál Lajos futókör rendezte futógálán.

 A táv amit le szeretnénk futni az a legkissebb 1200m , melyet csoportban, nagyon lassú-kényelmes tempóban tennénk meg. Találkozó szombaton reggel legkésőbb 09:30 perckor nagyszinpad előtt (taxi megálló, megyei tanács épülete, stb.)! A futásra való nevezési díj 5 lej hol minden futó -aki teljesíti a távot-  értékes ajándékcsomagot és érmet kap. Szeretnénk, ha egyesületi (SPORT-ALL) melegítőben vagy pólóban jönne mindenki, hogy közösen futhassunk!

Szintén szombaton, a Sugás áruház melletti szinpadon -idén Gyerekváros-Sárga szinpad a neve-  karate bemutatóra kerül  sor a SHOTO-TEAM&SPORT-ALL előadásában. Találkozó legkésőbb 11:30 perckor a központi Református templom udvarán.  Ide azon tanítványainkat várjuk, akiknek jeleztük, hogy fellépésük lesz.  A felszerelést tekintve, kötelező a karate ruhában való megjelenés! A helyszínen is át lehetmajd öltözni. Az előadás 12:00 órakkor kezdődik és 12:30 perckor ér véget. A végén ugyan oda megyünk vissza,ahonnan indultunk (Református templom udvara) és vehetitek át a gyerekeket.

Mindazon klubtagjaink-szimpatizánsok, akik nem vesznek részt a bemutatón, szeretettel várjuk a közönség soraiban.