Panka és Csanád a VB-n

Panka és Csanád a VB-n

Egyesületünk karate szakosztályának két kivlósága, Török Panka (junior -59 kg) és Péter-Csiki Csanád (kadet -57 kg) a Kadet, Junior és U21-es Világbajnokságon képviselik a hétvégén Magyarországot és egyben Székelyföldet. A Vb.-nek otthont adó olaszországi Lido di Jesolo-ba a Magyar Válogatott kedden utazott ki, ahol 109 nemzet vonultatja fel a legjobb sportolóit. Az 1960 versenyzőből álló nemzetek közötti megmérettetés a korosztály legnagyobb és legszínvonalasabb versenye. " Több fordulós kvalifikációs verseny előzte meg a kvótaszerzést, ahol két sportolónknak is sikerült kivívnia az indulás jogát. Bizakodó vagyok a sportolóink teljesítményét illetően, ugyanis Pankának már nem ez az első VB-je, ugyanis két évvel ezelőtt Törökországban sikerült a 7. helyen végeznie. Csanád még friss debütálóként utazhatott a Magyar Válogatottal, de úgy gondolom, hogy mindkét versenyzőnk megtesz mindent a legjobb teljesítmény elérése érdekében. Én mint edzőjük, éppen a reptéren várok a felszállásra, hogy mellettük lehessek ezekben a téthelyzetekben." Panka csütörtökön, míg Csanád pénteken lépnek tatamira. Már azt nagy elismerés övezi, hogy egy nemzetet képviselhetnek egy ilyen kaliberű világversenyen, és hisszük, hogy mindent megtesznek a sikeresség érdekében.

" Több fordulós kvalifikációs verseny előzte meg a kvótaszerzést, ahol két sportolónknak is sikerült kivívnia az indulás jogát. Bizakodó vagyok a sportolóink teljesítményét illetően, ugyanis Pankának már nem ez az első VB-je, ugyanis két évvel ezelőtt Törökországban sikerült a 7. helyen végeznie. Csanád még friss debütálóként utazhatott a Magyar Válogatottal, de úgy gondolom, hogy mindkét versenyzőnk megtesz mindent a legjobb teljesítmény elérése érdekében. Én mint edzőjük, éppen a reptéren várok a felszállásra, hogy mellettük lehessek ezekben a téthelyzetekben."
Panka csütörtökön, míg Csanád pénteken lépnek tatamira.
Már azt nagy elismerés övezi, hogy egy nemzetet képviselhetnek egy ilyen kaliberű világversenyen, és hisszük, hogy mindent megtesznek a sikeresség érdekében.