Sepsiszentgyörgynek 3 magyar bajnoka lett 2021-ben. A koronavírus járvány miatt 2020-ban elmaradt a WKF Karate Magyar Bajnokság. Öröm, hogy a korlátozó intézkedések feloldása után - ugyan még zárt kapuk mellett - de a 2021-es korosztályos Magyar Bajnokság megrendezésre kerülhetett. A színvonalas küzdelmek eredményeképpen az MTK csapata bizonyult a legjobbnak, míg második az UTE, harmadik a BHSE csapata lett.

Hétvégén a budapesti UTE Jégcsarnok adott otthont a korosztályos Magyar Karate Bajnokság döntőjének, ahol a Magyar Bajnoki címekért indultak küzdelembe sportolóink. A háromszéki Sport-All SC csapata mintegy 15 versenyzővel erősítette az MTK Budapest csapatát és lettek 11.-jére is az ország legeredményesebb egyesülete.
Az összesített éremtábla alapján az MTK Budapest 46 érmet tudhat magáénak, amelyből 15 egyéni és csapat-küzdelemben szerzett érem a Sepsiszentgyörgyiek érdeme is.
Lebontva 3 Magyar Bajnoki címet, 4 ezüst- és 4 bronzérmet szereztünk egyéniben, míg csapat-küzdelmekben 4 bronzérem megszerzését segítette a csapatunk.
Egy tudatos és hosszas munka előzte meg a Magyar Bajnokságot, de ennek meg is lett az eredménye. Nem vagyok elégedetlen, de teljesen sem elégedett. Ezen eredményekkel két sportolónk (Halmágyi Márk és Gödri M. Huba) reális esélyekkel van versenyben a finnországi korosztályos Európa bajnokságra induló válogatott kerettagságra. Ennek eldöntése hétvégén lesz Budapesten a kvalifikáció véglegesítése érdekében.
Ugyanakkor szintén most hétvégén két sportolónk -Török Panka és Gödri M. Huba- Limassolban, Ciprus fővárosában megrendezendő Youth League (premier liga) versenyen vesznek részt, amely a korosztályuk egyik legrangosabb nemzetközi tornája.
Ezen mozgalmas versenyszezon csakis a támogatóink segítségével valósulhat meg, és köszönjük segítségét az Orex, Simiro, Comert-Ata, Maravet, Sport-Világ, Thermo Control, Twins Construct, Real Job Solution, Papo, Sebert Tehnologie, Volk Automobile, Tóth-Pál zálogház, Totalterm és Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzata.