Megnyertük a magyar bajnokságot

Megnyertük a magyar bajnokságot

Rekordmezőny, közel 900 versenyző részvételével rendezték meg hétvégén Budapesten a Megyeri úti Jégcsarnokban a 18. WKF Karate Magyar Bajnokságot, ahol a Sport-All Sport Club karatékái az MTK Budapest színeiben 23 érmet szereztek. A szentgyörgyiektől 21 sportoló tette próbára magát a színvonalas magyar bajnokságon, ahol nagyszerűen szerepeltek, huszonhárom – 8 arany-, 5 ezüst- és 10 bronz- – érmet szereztek.

Az MTK Budapest összesen 80 – 33 arany-, 23 ezüst- és bronz- – éremmel zárta a megmérettetést, így a legeredményesebb egyesületnek járó díjat vehették át Kulcsár Krisztiántól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől.

„A népes mezőny többek között annak köszönhető, hogy a sportág, történetében először, 2020-ban ott lehet az ötkarikás játékokon Tokióban. Kemény felkészülésen és nem kevés áldozathozatalon vagyunk túl mindannyian. Az intenzív és néha szigorú munka meghozta eredményét, és úgy gondolom, hogy sportolóink méltón helytálltak a magyar mezőnyben”

Eredményeink

aranyérmes:

Bartos Norbert (kumite, 13 éves korosztály, +57 kg)

Bíró Tas (kumite, 13 év, -57 kg)

Daragics Viktória (kumite, 11 év, -40 kg)

Galiger Szilárd (kumite, 9 év, -30 kg)

Vitályos Eszter (kumite, 13 év, -45 kg)

ezüstérmes:

Halmágyi Chanel (kumite, 10 év, -34 kg)

Ianculescu Zsófia (kumite, 12 év, -45 kg)

Ruzsa Balázs (kumite, 13 év, +57 kg)

Tánczos M. Richárd (kumite, 13 év, -40 kg)

bronzérmes:

Baló Hunor (kumite, 13 év, -57 kg)

Benkő Zsolt (kumite, 13 év, +57 kg)

Bernád Vivien (kumite, 11 év, -34 kg)

Gál Dávid (kata, 8 év, -30 kg)

Lukács Zoltán (kumite, 13 év, -52 kg)

Péter Máté (kumite, 10 év, -40 kg)

Tamási Panna Fruzsina (kumite, 9 év, -30 kg)

Tánczos M. Richárd (kata, 13 év, -40 kg)

Török Panka (kumite, 9 év, 27 kg)

Kemény felkészülésen és nem kevés áldozathozatalon vagyunk túl mindannyian. Az intenzív és néha szigorú munka meghozta eredményét és úgy gondolom, hogy méltón helytálltak sportolóink a magyar mezőnyben. Szeretnénk megköszönni az MTK Budapest vezetőségének, edzőkollégáknak S. Kovács Ádám, Fischer Mihály és Fischerné Miklós Nikolett odaadó munkáját, a szülőknek és azon pedagógusoknak, akik eltűrik, hogy a gyerekek néha egyéni iskolaprogrammal rendelkeznek.

Köszönet támogatóinknak az Orex, MCC, KTW, Arlero, KÉSZ Románia, Eniplast, Comert Ata, Sport Világ, RGT és a Bóbita Egyesületnek, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ezen egyedülálló sikere a csapatnak.