Legkissebjeink a tatamin

Legkissebjeink a tatamin

Szombaton a Sepsi Aréna karate termében zárt ajtók mögött rendeztük meg a Sport-All Karate Kupa háziversenyünket, amely főként az egyesület versenyzői utánpótlás csapatának szerveztünk. A közel 50 fős 6-9 évesek alkotta mezőnyt úgy osztottuk fel, hogy 4 fős kis csoportokat alkossanak, nemek és korosztályok szerint, illetve körmérkőzés szerűen, így mindenki éremmel térhetett haza.
Egyesületünk nagyobb korosztályú versenyzői szinvonalasan segítették a mérkőzések levezetését. Bátran kijelenthetjük, hogy óramű pontossággal zajlott a verseny és kellő izgalmak közepette születtek bajnokok. Jó úton haladunk úgy érzem, úton van egy nagyon tehetséges és reményt adó utánpótlás.
Aranyérmesek lettek:
Benkő Magor
Both Balázs Kund
Bucsi Balázs
Comán Dorka
Dezső Anna
Ilyés Bence
Kurta Zalán
Márkó Kincső
Olosz Panna
Sajgó Anna
Taranek Bernárd
Voiculescu Dániel
Köszönetet szeretnénk mondani a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóságnak (DJST) akik az érmekkel támogatták a rendezvényt, továbbá állandó támogatóinknak Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Orex, a Comert Ata, a Simiro, a Maravet, a Sport Világ, a Thermo Control, a Twins Construct, a Real Job Solutions, a Papo, a Sebert Tehnologie, a Volk Automobile, a Tóth-Pál zálogház,  a Totalterm, a Lotuspharma-nak.