Horvát Gyopár és Farkas Zakariás megvédték bajnoki címüket

Horvát Gyopár és Farkas Zakariás megvédték bajnoki címüket

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club síszakosztályának hét versenyzője az elmúlt hétvégén a Szeben megyei Szebenjuharoson, a  Reménység Kupának a  3. iletve 4. fordulóján vettek részt. A két napos rendezvény az összesen hat fordulós kupasorozat része volt. A Reménység Kupa elnevezésű megmérettetésre Bocz Attila és Vitus Huba edzők tanítványai neveztek, mintegy hét versenyző akik a különböző korosztályokban négyszer állhattak dobogóra.

Nagyszerűen helytállásról tettek bizonyságot sportolóink, ugyanis edzőjük távollétében (akik éppen egy olaszországi nemzetközi versenyen voltak) is helytálltak. Ezúton is köszönjük szépen a szülők odaadó és asszisztáló munkáját.

Farkas Zakariás (7 éves) mindkét nap aranyéremmel és kategóriája legjobb idejével zárhatott. Nem különben Horvát Gyopár (8 éves), aki az első versenynapon 3. majd 1. helyen végzett. Vass-Vitus Aba (11 éves) a 9. és 10. helyen zárt, de összességében még mindig vezeti ezen három sportoló a kupasorozat ranglistáját.

Továbbá helyezettek lettek: Molnár Gergő 11. illetve 13.

Szabó Alíz 18. illetve 20.

Kancsag Zsolt 13. illetve 14.

Pethő-Berde Andor 8. illetve 10.

A kupasorozat soron következő és egyben záró állomása február 25.-26.-án lesz megrendezve Szebenjuharoson. További jó felkészülést és versenyzést kívánunk sportolóinknak.