Elnyertük az Avas Kupát

Elnyertük az Avas Kupát

Hétvégén október 8-án rendezték meg az Avas Kupa – 16. Csordás József nemzetközi meghívásos karate emlékversenyt a Miskolci Egyetem körcsarnokában. A meghívásos versenyen 3 nemzet (Románia, Szlovákia, Magyarország) 45 egyesület, több mint 820 nevezéssel mérték össze tudásukat a karatékák 7 küzdőtéren. A 126 trófea és több mint száz érem méltó gazdára talált. A sepsiszentgyörgyi Sport-All S.C./ MTK Budapest utánpótlás korú versenyzői méltó helytállással bizonyítottak, olyannyira, hogy sikerült az összesítésben is a legeredményesebb klubként is zárnunk.

Összesen 31 sportolóval álltunk pástra és 28 érmet szereztünk, amelyből 11 arany-, 5 ezüst- és 12 bronzérem a mérlegünk.

Nagyon jó hangulatú versenyen vagyunk túl, ahol kultúrált körülmények és korrekt bírói hozzáállás jellemezte a versenynapot.

Köszönet a szülőknek, akik elkísérték a csapatot, ezzel is segítve az edző munkáját. Továbbá állandó támogatóinknak és partnereinknek:

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Orex, Comert Ata, Simiro, Maravet, Sport Világ, Twins Construct, Lotus Pharma, Real Job Solutions, Papo, Sebert Tehnologie, Volk Automobile, Tóth-Pál zálogház,Totalterm, Cont Service, Diopanprod.