Betöltés...

Egyéb Archívum - Oldal 6 a 29-ből - Sport-All


A fővárosi Apollo Sportcentrum adott otthont az első alkalommal megszervezett Bucharest Open nevet viselő nemzetközi karate versenyek. Összesen 1124 sportoló vett részt mintegy 8 országból. A háromszéki sportklub hét sportolóját indította a tornán és három alkalommal sikerült dobogóra állnunk.



Egyesületünk karate szakosztályának két kivlósága, Török Panka (junior -59 kg) és Péter-Csiki Csanád (kadet -57 kg) a Kadet, Junior és U21-es Világbajnokságon képviselik a hétvégén Magyarországot és egyben Székelyföldet. A Vb.-nek otthont adó olaszországi Lido di Jesolo-ba a Magyar Válogatott kedden utazott ki, ahol 109 nemzet vonultatja fel a legjobb sportolóit. Az 1960 versenyzőből álló nemzetek közötti megmérettetés a korosztály legnagyobb és legszínvonalasabb versenye. \" Több fordulós kvalifikációs verseny előzte meg a kvótaszerzést, ahol két sportolónknak is sikerült kivívnia az indulás jogát. Bizakodó vagyok a sportolóink teljesítményét illetően, ugyanis Pankának már nem ez az első VB-je, ugyanis két évvel ezelőtt Törökországban sikerült a 7. helyen végeznie. Csanád még friss debütálóként utazhatott a Magyar Válogatottal, de úgy gondolom, hogy mindkét versenyzőnk megtesz mindent a legjobb teljesítmény elérése érdekében. Én mint edzőjük, éppen a reptéren várok a felszállásra, hogy mellettük lehessek ezekben a téthelyzetekben.\" Panka csütörtökön, míg Csanád pénteken lépnek tatamira. Már azt nagy elismerés övezi, hogy egy nemzetet képviselhetnek egy ilyen kaliberű világversenyen, és hisszük, hogy mindent megtesznek a sikeresség érdekében.



Az elmúlt héten rendezték meg Lido di Jesolo-ban (Olaszország) a korosztályos karate világbajnokságot (Kadet, Junior és U21-es korosztály) ahol két székelyföldi sportoló is érdekelt volt. Az öt napos világversenyen 109 nemzet vonultatta fel legjobb sportolóit. Az 1960 versenyző között szerepelt Török Panka (junior -59 kg) és Péter-Csiki Csanád (kadet -57 kg) is, akik a Magyar Válogatott színeiben állhattak pástra.



Idén a Sport-All táncszakosztálya 24 táncossal , 3 produkcióval nevezett a május 18-26 között Horvátországban zajló Dance Star versenyre. A 3 produkció közül kettő: a 9-12 éves kategóriában versenyző Z TRIBE csapat és ugyanebben a korosztályban versenyző Good To Be Bad! formáció a Porec-ben zajló ZERO HOUR kvalifikációs versenyen szerzett indulási jogot a világbajnokságra. Mindkettő az A ligába kvalifikálódva a világ legjobb csapataival mérettetett meg a szombati döntő során.



A hétvégén szombat, vasárnap Litvániában a Snow Arénában tartották a 2024/2025-ös versenyszezon első felnőtt, junior FIS versenyét, mely egyben a Balti Kupa első fordulója volt. A versenyen 160 sportoló mérte össze tudását, mintegy 24 országból. A Sport-All sícsapatát Bocz Attila irányításával két versenyző képviselte. Zöld Róbert (U30) és Hinti Rares (U18), utóbbi most lépett át a felnőtt korosztályba és ez az első éve a nagy korosztályos FIS versenyeken.



Egyesületünk karate szakosztálya június 2-án rendezte meg a hagyománynak számító Sport-All Cup házi versenyét a Székely Mikó Kollégium tornatermében. Összesen 244 nevezés érkezett be és mintegy 175 versenyző lépett tatamira 3 versenyszámban is (siho-geri rúgás kombináció, szivacs-kumite és kumite).



A vakációt kihasználva a Sport-All kis és nagy síversenyzői Litvániában edzőtáboroztak, végül a Snow Arénában tartották a Balti Kupa második fordulóját a lettországi síszövetség szervezésében. A versenyen 110 sportoló mérte össze tudását 13 országból. A mezőny nem volt annyira népes, viszont erősebb volt mint az első fordulóban, ezt az eredmények is mutatják. Nagyon szoros harc volt a dobogóért és az első tíz helyezésért. A Sport-All sí csapatát Bocz Attila irányításával két versenyző képviselte: Zöld Róbert (U30) és Hinti Rares (U18).



Egyesületünk karate szakosztálya június 2-án rendezte meg a már hagyománynak számító 20. Sport-All Kupa háziversenyét a Székely Mikó Kollégium tornatermében. Összesen 244 nevezés érkezett be és mintegy 175 versenyző lépett tatamira 3 versenyszámban is (siho-geri rúgás kombináció, szivacs-kumite és kumite).



Lezajlott a 2. kvalifikációs verseny a jövő februárban megrendezendő lengyelországi Európa Bajnokságra. A két napos Hungarian Openen közel 500-an léptek tatamira a szigetszentmiklósi sportcsarnokban, köztük 15 székelyföldi karatésunk is az MTK Budapest színeiben. Versenyzőink 2 arany-, 5 ezüst-, 3 bronzérmet és egy 5. helyezés mellett értékes kvalifikációs pontokat szereztek.