Betöltés...

Blog - Oldal 7 a 32-ből - Sport-All

Bring to the table win-win survival strategies to ensure proactive domination, a new normal that has evolved from generation.

Szeptember 20-22. között került megrendezésre a 27. Budapest Open, amely az első kvalifikációs verseny a februári Korosztályos Európa Bajnokságra. A három nap során több, mint 40 ország 1800 versenyzője lépett tatamira, köztük csapatunk karatésai is az MTK Budapest színeiben. Ebben a rendkívüli nehéz mezőnyben 16 háromszéki versenyzőből három érem és egy 5. helyezés sikerült.



Idén is megszervezésre került a Sport-All karate szakosztályának, a már hagyományos “I am Karateka” elnevezésű edzőtábora, amelyet idén két turnusban tartottunk Háromszék legmagasabban fekvő településén, Kommandón. Augusztus 22-25 között a fiatal utánpótlás csapatunk, míg augusztus 25-31 között a már versenyzői csoportunk készülhetett az idényre. A két táborban összevetve 71 sportoló vett részt, Vass Hunor vezető edző és Baranyi Zsófia és Virág András vezetésével.



A Sport-All SC alpesi sícsapata befejezte Litvániában a harmadik felkészítő táborát a 2024/2025-ös versenyszezonra. Az edzőtábor edzései a Drunskininkai Snow Arena komplexum fedett alpesi lesikló pályáján zajlottak. A klub részéről mintegy 7 sportoló vett részt Bocz Attila edző irányításával. A hét napos edzőtáborban a napi két edzés néha a 2 órát is meghaladta.



A Sport-All sícsapata a Hintertux glecseren vett részt edzőtáborban június 21-27 között. Az időjárás megfelelő volt, hűvösnek mondható, mivel egészen 3600 méter magasban volt a csapat, ahol mínusz fokokat tapasztaltak és hatalmas havazásokat. (Az éjjel 25 cm friss hó hullott). A Fischer és Atomic gyárakból elvettük az új siléceket versenyzőinknek, amelyeket ezúton is köszönünk.



Múlt hétvégén rendezték a Karate1 Youth League (ifjúsági világkupa sorozat) poreci (Horvátország) állomását, ahol egyesületünk karatésai közül ketten képviseltették magukat az MTK Budapest Karate színeiben. A csütörtöktől vasárnapig tartó versenyen 3330 versenyző állt pástra a világ 70 országából. Ez volt a mindenidők legnépesebb karate versenye ebben a versenyrendszerben.



A magyar karate válogatott korosztályos kvalifikációjának utolsó és egyben sokak számára döntő kvótaszerzést jelentett a hétvégén megrendezett Austria Junior Open, amelyet az ausztriai Salzburgban szerveztek meg. A 18 nemzet mintegy 701 versenyzője között szerepelt egyesületünk karate szakosztályának két kiválósága is, Fejér Milán U14 -50 kg és Péter-Csiki Csanád kadet -57 kg-os súlycsoportban, utóbi versenyzőnk már biztos kvalifikálta magát a 2024-es VB-re.



Egyesületünk karate szakosztályának június 14-én, pénteken került sor az Éves Kiértékelő és Díjkiosztó Gálájára, ahol a 2023/24-es tanév legsikeresebb versenyzőit díjaztuk. Összesen 174 résztvevő volt ezen az estén, ebből 117 szülő, illetve családtag és 57 díjazott sportolónk.



Egyesületünk karate szakosztálya június 2-án rendezte meg a már hagyománynak számító 20. Sport-All Kupa háziversenyét a Székely Mikó Kollégium tornatermében. Összesen 244 nevezés érkezett be és mintegy 175 versenyző lépett tatamira 3 versenyszámban is (siho-geri rúgás kombináció, szivacs-kumite és kumite).