Betöltés

Sport-All Szerkesztőség, Author at Sport-all - Page 31 of 32


Március 15-16. zajlott le a Shotokan Román Bajnokság Rm. Vâlcean, ahol a Sport-All karatésai is méltó kezdésről tettek bizonyságot. A szombati nap a 12 év felettiek versenyszámaival zajlott, a második napon pedig a 12 év alatti sportolók léptek tatamira. Összesen 32 versenyző képviselte egyesületünk karate szakosztályát, amelyből összesen 27 dobogós helyezés született. A 13 arany, 10 ezüst és 4 bronzérm biztató kezdést mutat. A csapatot Baranyi Zsófia és Virág András edzők kísérték el.



Négy nap alatt 10 versenyt teljesítettek a Sport-All versenyzői. Felnőtt és Junior sízőink két nap alatt négy FIS versenyen álltak starthoz Brassó Polyanán, mely egyben az Országos Bajnokság is volt. Az utolsó két napban nyolcszor álltak rajthoz. A programot azért leszűkitették két napra, mivel nagyon zsúfolt volt a brassói pálya, mert Bukarest és Brassó megyében is éppen vakáció volt.



Az olaszországi Folgáriaban megrendezett Alpe Cimbra Children Cup az egyik legkiemelkedőbb utánpótlás síverseny, ahol a világ 42 országából érkeztek a legtehetségesebb versenyzők. A kiemelt kvótaverseny nem csupán a nemzetközi mezőny erősségét, hanem a pálya technikai kihívásait mi sem bizonyítja jobban, hogy a sípálya 279 méteres szintkülönbséggel, 1615 méteres rajt és 1336 méteres cél között húzódik, így minden kanyar és szakasz a gyorsaság és precizitás igazi próbatétele volt.



A múlt héten Hinti Rares Felsőbányán állt újból starthoz a Román Kupa sorozat és egyben az országos bajnokság második fordulójában a CSS Baia Sprie Kupán. A meleg időjárás ellenére jó körülmények között zajlott a verseny. Az első verseyen a negyedik helyen végzett, a második versenyben pedig a pódium legfelső fokára állhatott az első helyen fejezte be mindkét futamot. Az idei idényben már másodszor végzett az élen. Köszönet Hinti Bogdan edző kollégának aki elkísérte a versenyre.



Andorra festői hegyei ismét a nemzetközi síelés elitjét fogadták, a Trofeu Borrufa 2025 FIS nemzetközi alpesi sí versenyén, amelyet január 27-28 között rendeztek meg a Pireneusok szívében. Az eseményen 23 ország, többek között a sportág elit nemzeteinek is számító delegáltjai is részt vettek, mint Kanada, Izland, USA, Franciaország, hogy bemutassák fiatal síelőik képességeit a világ előtt. Ezen nációk között Magyarország képviseletében a székelyföldi Sport-All SC sportolói, Kővári Gerda (U14) és Kővári Kíra Karina (U16) a Free Ride Racing Team képviseletében indulhattak, ahol Gerda műlesiklásban mindenkit maga mögé utasítva a dobogó csúcsára tört.



Mozgalmas és eredményes hetet tudhatnak maguk mögött a Sport-All sízői a kicsiktől kezdve, egészen a serdülő korosztályig. Országos alpesisí-versenynek adott otthont Hargitafürdő tizenöt év szünet után, utoljára 2010-ben volt országos verseny tartva Hargitafürdőn. A Román Sí-Biatlon Szövetség (FRSB) 2024–2025-ös versenynaptárának első versenye, amely egyben a Román Kupaviadalba is beleszámít. A verseny a fekete Kossuth-pályán zajlott, amely a csíki idősebb birók szerint is “ember emlékezet óta”, vagyis nagyon rég nem volt előkészítve, géppel megtaposva. A román bajnokság helyszínei közül a legnehezebb műlesikló pálya, meredekségét tekintve, probára is tette az ifjú sizőket.