Betöltés

Sport-All Szerkesztőség, Author at Sport-all - Page 30 of 32


Idén is megszervezésre került a Sport-All karate szakosztályának, a már hagyományos “I am Karateka” elnevezésű edzőtábora, amelyet idén két turnusban tartottunk Háromszék legmagasabban fekvő településén, Kommandón. Augusztus 22-25 között a fiatal utánpótlás csapatunk, míg augusztus 25-31 között a már versenyzői csoportunk készülhetett az idényre. A két táborban összevetve 71 sportoló vett részt, Vass Hunor vezető edző és Baranyi Zsófia és Virág András vezetésével.



Szeptember 20-22. között került megrendezésre a 27. Budapest Open, amely az első kvalifikációs verseny a februári Korosztályos Európa Bajnokságra. A három nap során több, mint 40 ország 1800 versenyzője lépett tatamira, köztük csapatunk karatésai is az MTK Budapest színeiben. Ebben a rendkívüli nehéz mezőnyben 16 háromszéki versenyzőből három érem és egy 5. helyezés sikerült.



Január 6-án és 7-én rendezték meg a dél-tiroli Kronplatzon a felnőtt világbajnokságra szóló kvalifikációs versenyt. Klubunk kiválóságának, Zöld Róbertnek sikerült indulási jogot szereznie, így bejutott a román válogatott csapatába és képviselheti az országot ezen a neves versenyen, amely február 4. és 16. között kerül megrendezésre Saalbachban.



Egyesületünk nagyon büszke, hogy a nemrégiben Vb. kvótát szerző Zöld Róbert mellett még utánpótlás és serdülő korú sportolóink is biztató jövőképet mutatnak a versenyzések tükrében. Az előző év utolsó napjait is már egy három hetes edzőtáborban és versenyekkel töltötte három kiválósága a klubnak. A Kővári Gerda Krisztina, Kővári Kíra Karina és Vass-Vitus Aba alkotta hármas december 28.-án utaztak Ausztriába a Free Ride Race Team (magyarországi síklub) irányítása alatt, hogy egy három hetes edzés és versenyturnén vegyenek részt.



A Muraui Havas Szezonzáró verseny extrém körülmények között zajlott, egyik végletből a másikba ellehetetlenítve a versenyzők körülményeit! Bár az eső és a havazás kombinációja rendkívül megnehezítette a pályát, a Sport-All és egyben a Free-Ride versenyzői így is kimagasló teljesítményt nyújtottak. A Muraui Havas Szezonzárón, a kreischbergi sípályán két olyan versenyszám is szerepelt, amely Romániában nem kimondottan honos: a parallel szlalom és a sícross (SX). Ennek ellenére a magyar versenyzők remekül helytálltak ezekben a kevésbé ismert szakágakban is.



Hétvégén a Szlovák főváros adott otthont a 45. Slovakia Grand Prix nemzetközi grandiózus karate versenyek, ahol a világ számos országából és kontinenséről érkeztek versenyzők. A pozsonyi Peugeot Arénában megrendezett három napos eseményre 43 nemzet 3191 sportoló nevezett. Köztük az Sport-All SC négy kiválósága is képviselte az MTK Budapestet és egyben az országot. A Jakab Eszter kadet -61 kg, Fejér Milán kadet -57 kg, Péter-Csiki Csanád kadet -57 kg és Török Panka junior -53 kg alkotta négyesnek igen is eredményesnek értékelhető a szereplése, ugyanis két utóbbi versenyzőnek sikerült egész a dobótóig eljutni, illetve egy 5. helyezéssel zárni.



A Mioveni-i sportcsarnok adott otthont Március 29.-én a WKF Országos Karate Bajnokságnak, ahol az ország több mint 800 sportolója indult az idei bajnoki címekért. A Román Nemzeti Válogatott kialakításában is helyosztó versenynek számító összstílus bajnokságon a sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karate szakosztálya is képviseltette magát 19 sportolóval. Az eredményesség tükrében összesen 9 érmet szereztünk, köztük 4 bajnoki titulust, egy ezüst- és négy bronzérmet.