
I AM KARATEKA – közös munka magaslaton, egy célért
Az immár hagyományos „I AM KARATEKA” magaslati edzőtábort idén is Kommandón, Kovászna megye legmagasabban fekvő településén rendezte meg egyesületünk karate szakosztálya.
A tavaly elindított kezdeményezést folytatva az MTK Budapest, az UTE, a Budapesti Honvéd és a székelyföldi Sport-All SC sportolói közösen készültek a közelgő versenyszezonra.A tábor egyik legfontosabb gondolata ezúttal is az volt, hogy a klubszíneket mindenki a tengerszinten hagyta. Kommandón nem az számított, ki honnan érkezett, hanem az, hogy a sportolók és az edzők közösen, egymást segítve dolgozzanak a fejlődésért és a magyar karate jövőjéért.

Közös munka a versenyzői korosztállyal
Augusztus 24–29. között az UTE, a Budapesti Honvéd, az MTK Budapest és a Sport-All SC versenyzői, valamint edzői dolgoztak együtt a magaslati környezetben.
Az edzéseket Cheritah Laura és Hecker Balázs (UTE), Molnár Réka (Budapesti Honvéd), Fischer Mihály (MTK Budapest, olimpiai edző), valamint Baranyi Zsófia és Vass Hunor (Sport-All SC / MTK Budapest) vezették.
A magaslati körülmények és az intenzív edzésmunka kiváló lehetőséget teremtettek arra, hogy a sportolók tovább élesítsék formájukat, miközben különböző szakmai műhelyek tapasztalataiból is tanulhattak.
A tábor szakmai értékét különösen az adta, hogy az edzők nyitottan dolgoztak együtt, megosztották tapasztalataikat és egymás munkáját erősítve segítették a versenyzők fejlődését.

A mentális felkészülés is kiemelt szerepet kapott
A fizikai, technikai és taktikai munka mellett a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt helyeztünk.
Karikás Emőke csíkszeredai sportpszichológus egy teljes napot töltött a csapattal Kommandón, ahol sportpszichológiai és mentáltréning-workshopot tartott.
A sportolók többek között olyan témákkal foglalkoztak, mint a siker és a kudarc megélése és feldolgozása, a versenyhelyzetek mentális kezelése, valamint azok az eszközök, amelyek egy hosszabb felkészülési időszakban és közvetlenül a versenynapon is segítséget jelenthetnek.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Karikás Emőkének az értékes szakmai munkát és a sportolóknak átadott gyakorlati tudást.
„A sportolók hozzáállása végig erőteljes volt, fegyelmezett munkát és egymást motiváló energiát vittek bele az edzésekbe. Az edzők végig nyitottan dolgoztak együtt, így a szakmai együttműködés is gördülékenyen működött.
Az ilyen közös táborok mutatják meg igazán, mennyit tudunk fejlődni akkor, amikor a különböző műhelyek tapasztalata, tudása és ereje találkozik.
Valójában nem az számít, honnan érkeztünk, hanem hogy együtt merre tartunk, ezzel meg együtt újabb szintre léptünk és így a magyar karate együtt erősebb!”
– fogalmazott Vass Hunor edző.

Az utánpótlás is birtokba vette Kommandót
Augusztus 29. és szeptember 2. között a fiatalabb, utánpótláskorú sportolókon volt a sor, hogy folytassák a munkát Kommandón.
Az ő felkészülésüket Baranyi Zsófia és Virág András edzők irányították.
Számukra egy ilyen tábor jóval többet jelent egyszerű edzésmunkánál. Sok fiatal számára ezek az első komolyabb, önállóságot igénylő sportélmények, amelyek hosszú távon is meghatározóak lehetnek sportolói pályafutásuk és személyiségfejlődésük szempontjából.
A közös edzések, a fegyelem, a kitartás, az önállóság és a közösségben szerzett tapasztalatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csupán jobb sportolókká, hanem erősebb, felelősségteljesebb és önállóbb emberekké váljanak.

Remek alap az őszi versenyszezonra
Az augusztusi alapozás alkalmával és a Kommandón elvégzett intenzív munka kiváló alapot biztosít a közelgő versenyidőszakra.
A következő fontos állomás már szeptember 11–13. között következik, amikor sor kerül a korosztályos világbajnokság utolsó kvalifikációs versenyére, a Budapest Open nemzetközi versenyre, de előtte hétvégén Horvátországban hangolnak versenyzőink.

Sport-All I Am Karateka

Köszönet állandó támogatóinknak, ahol kiemelt szerepet kap:
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Kovászna Megye Tanácsa
akik jelentős finanszírozással járultak hozzá a felkészüléshez.
Továbbá:
MTK Budapest
MyMed Center
Orex
Prod Com Cerbul
Con-Art
SIMIRO Engineering
Premier Energy Distribution
Delm-Eng
ReSelecto
Sport Világ/ Sport Factor
Twins Construct
Gapano Trans
Metalobox Rom-Sud
Optim Project
NASA
Global Taxkont
Sajgo Trans
Sound Creation
Paper-Line
Saman Sport
Tatami-Sport

