Betöltés...

Kommandón készültek karatésaink

IMG_9480-scaled-1280x781.jpg

Kommandón készültek karatésaink

Úgy gondoljuk adott volt minden kondíció ahhoz, hogy egy színvonalas és többrétű felkészülésen vegyünk részt. Munkánkat nagyban segítette, hogy a kommandói Horn Dávid Általános Iskola vezetősége idén is rendelkezésünkre bocsátotta a tornatermet, ahol naponta mintegy négy edzéssel készülhettünk. A felkészülést követően be is indul a versenyidőszak, ugyanis csapatunk 4 tagja már szeptember első hétvégéjén tatamira lép az olaszországi Foligno városában megrendezendő stílus világbajnokságon.

Mondhatni eléggé betáblázott versenyidőszak elé nézünk, reméljük, hogy a felkészülés meghozza a z eredmények tükrében a hozzáfűzött reményeket.

Külön köszönet a tábor megszervezésében, lebonyolításában állandó támogatóinknak, partnereinknek  Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, az Orex, a Comerț Ata, a Simiro, a Maravet, a Sport Világ, a Twins Construct, a Lotus Pharma, a Real Job Solutions, a Papo, a Sebert Tehnologie, a Volk Automobile, a Tóth-Pál zálogház, a Totalterm, a Cont Service és a Diopanprod-nak.

]