Betöltés...

Kezdésnek nem rossz

panka-1.jpg

Kezdésnek nem rossz

A hosszú és intenzív nyári felkészülés után ez volt szakosztályunk versenyzőinek idénybeli első versenye, ahol három érmet – egy arany és két bronz – szereztünk.
Mindhárom éremszerző kumite versenyszámban tette próbára magát: Török Panka (8–9 éves korosztály, -30 kg) mindenkit maga mögé utasítva aranyérmet nyert, míg Muntyán-Nagy Zorka (8–9 éves, +30 kg) és Benkő Zsolt (12–13 éves, +50 kg) bronzéremmel zárta a viadalt.

Emellett bronzmérkőzést veszített Lukács Zoltán (12–13 éves, -50 kg) és Bartos Norbert (12–13 éves, +50 kg).

A viadalon még részt vett Baló Hunor, Bernád Vivien, Csorba Ede, Daragics Viktória, Gödri-Mártis Huba, Halmágyi Chanel, Halmágyi Márk, Ianculescu Zsófia, Péter Máté, Ruzsa Balázs, Tánczos M. Richárd, Uzoni Hanna és Vitályos Eszter.

Az érmek többi részét a budapesti sportolóknak köszönhetjük, ezzel is összesítésben a 2. helyen zárt az MTK Budapest csapata.
„Ez az idénynyitó verseny egyáltalán nem nevezhető könnyűnek, hiszen a gyerekek május óta nem léptek tatamira versenykörülmények között. Nagyon sok mérkőzésük volt azoknak, akik éremközelbe kerültek, máskor két viadalon van ennyi meccsük a gyerekeknek. A színvonalra nem lehetett panaszunk, komoly tapasztalatszerzési lehetőség volt” – mondta Vass Hunor edző.

A kiutazásunkhoz, részvételhez számos támogatást nyújtott Kovászna Megye Tanácsa, Orex, MCC, KTW, Maravet és Terran Románia valamint MTK Budapest karateszakosztálya.

Az összesített éremtáblázat:

Csapat
Ország
Arany
Ezüst
Bronz

Ukrainian Karate Federation
UKRAINE
25
22
39

MTK
HUNGARY
7
1
9

SSK Bratislava
SLOVAKIA
4
3
4

UTE KAISEI
HUNGARY
4
3
4

Farmex Nitra
SLOVAKIA
2
2
2

KK Ekonóm Trenčín
SLOVAKIA
2
1
4

Olimpik Macedonia
MACEDONIA
2
1
1

Sport Club AREY
UKRAINE
2
1
0

VUKABU
SLOVAKIA
2
0
5

MŠK Žiar
SLOVAKIA
2
0
2

Brazil
BRAZIL
2
0
1

Pashaev Karate Team
UKRAINE
1
2
7

TJ Karate České Budějovice
CZECH REPUBLIC
1
2
3

Dukla Banská Bystrica
SLOVAKIA
1
1
1

KOROIBOSZ
HUNGARY
1
1
1

ŠŠK Prievidza
SLOVAKIA
1
1
1

KK Taiyó
SLOVAKIA
1
1
0

SHO-DAN KARATE
ROMANIA
1
1
0

Goju-Kai Hungary
HUNGARY
1
0
5

KACHI Nitra
SLOVAKIA
1
0
3

KSI
HUNGARY
1
0
3

Norven
UKRAINE
1
0
3

SHIHAN POPRAD
SLOVAKIA
1
0
2

Shotokan Liberec
CZECH REPUBLIC
1
0
2

Vasas SC
HUNGARY
1
0
2

KK TOPOLCANY
SLOVAKIA
1
0
1

BROSE
BRAZIL
1
0
0

Harasuto KK
POLAND
1
0
0

KK Omladinac
MONTENEGRO
1
0
0

KK Samobor Anindol
CROATIA
1
0
0

LPS P. Triscu Craiova
ROMANIA
1
0
0

LV Niedersachsen
GERMANY
1
0
0

Spartak Myjava
SLOVAKIA
1
0
0

UPJŠ Košice
SLOVAKIA
1
0
0

SKCN THE CHAMPION
GREECE
0
4
1

SKP Pisek
CZECH REPUBLIC
0
3
1

BVSC – ZUGLÓ
HUNGARY
0
2
4

CMK Banská Bystrica
SLOVAKIA
0
2
1

GANZ-KESJÁR
HUNGARY
0
2
0

SPORTING BUDO
HUNGARY
0
2
0

BUDOKAN ITALIA
ITALY
0
1
2

Petrosani
ROMANIA
0
1
2

Baltijas KC
LATVIA
0
1
1

CSU CRAIOVA
ROMANIA
0
1
1

KARATE CENTAR ŠENKOVEC
CROATIA
0
1
1

Red Dragon Team
CZECH REPUBLIC
0
1
1

SC AKAMAS
GREECE
0
1
1

SU Ústí nad Labem
CZECH REPUBLIC
0
1
1

TENG SHIHYU
CHINESE TAIPEI
0
1
1

Academia Sport Way
BRAZIL
0
1
0

AFC DIALLOS
GREECE
0
1
0

Brasil
BRAZIL
0
1
0

Fight Club České Budějovice
CZECH REPUBLIC
0
1
0

GRYF Liberec
CZECH REPUBLIC
0
1
0

KK Žilina
SLOVAKIA
0
1
0

Malavé Do
SWEDEN
0
1
0

SKBU TRUTNOV
CZECH REPUBLIC
0
1
0

Venezuela NT
VENEZUELA
0
1
0

Fudzi SK
LATVIA
0
0
3

Leader Team
UKRAINE
0
0
2

SHITOKAI HUNGARY
HUNGARY
0
0
2

Shogunul
ROMANIA
0
0
2

Slovsport Trnava
SLOVAKIA
0
0
2

1.Karate Club Pezinok
SLOVAKIA
0
0
1

BUDAÖRS
HUNGARY
0
0
1

Budokan Zolen
SLOVAKIA
0
0
1

Életforrás-Do
HUNGARY
0
0
1

Funakoshi Karate Northeim
GERMANY
0
0
1

HEGYVIDÉK
HUNGARY
0
0
1

KC Frieways
AUSTRIA
0
0
1

KK Detva
SLOVAKIA
0
0
1

KK TORADE Liptovsky Mikulas
SLOVAKIA
0
0
1

KODUA CLUB
GEORGIA
0
0
1

Kofukan
DENMARK
0
0
1

KUMADE Topoľčany
SLOVAKIA
0
0
1

Norway National Team
NORWAY
0
0
1

PARTHENON KORYDALLOU
GREECE
0
0
1

PSE-SHINDO
HUNGARY
0
0
1

Samuraji
LATVIA
0
0
1

SK NAKAMA SHOTOKAN
CZECH REPUBLIC
0
0
1

Tiger Karateklubb
NORWAY
0
0
1

TORIKI
HUNGARY
0
0
1

WADOFIGHT
HUNGARY
0
0
1

A.S.Universal Center
ITALY
0
0
0

AC-SINUS
HUNGARY
0
0
0

AlAmeer Club
SAUDI ARABIA
0
0
0

BALASSAGYARMAT
HUNGARY
0
0
0

BALATON BUDO
HUNGARY
0
0
0

BARCS
HUNGARY
0
0
0

BÁTASZÉK
HUNGARY
0
0
0

BS ŠAMORÍN
SLOVAKIA
0
0
0

BUDO Plzeň
CZECH REPUBLIC
0
0
0

BUSHI Karate
DENMARK
0
0
0

BUSHIDO-VIADUKT
HUNGARY
0
0
0

CIKA Belgium
BELGIUM
0
0
0

CROATIA
CROATIA
0
0
0

CSAPA
ALGERIA
0
0
0

CSEN Karate Piemonte
ITALY
0
0
0

CSM-Satu Mare
ROMANIA
0
0
0

Egypt Team
EGYPT
0
0
0

EL AMEL BENI MERED
ALGERIA
0
0
0

ESSEKER
CROATIA
0
0
0

ÉVÖGY
HUNGARY
0
0
0

Falco
ESTONIA
0
0
0

Good Dragon Marghita
ROMANIA
0
0
0

Hakuba karate Ostrava
CZECH REPUBLIC
0
0
0

Hayabusa Karate
CANADA
0
0
0

HKSE
HUNGARY
0
0
0

IKA ISRAEL
ISRAEL
0
0
0

IPPON Dunajská Streda
SLOVAKIA
0
0
0

Jungle Team Mowgly
UKRAINE
0
0
0

JUSTITIA
HUNGARY
0
0
0

KAISHO
POLAND
0
0
0

Karate Sadská
CZECH REPUBLIC
0
0
0

Karate wadoryu italia
ITALY
0
0
0

KC Metalurg
MACEDONIA
0
0
0

KK Bushido
CROATIA
0
0
0

KK Dolný Kubín
SLOVAKIA
0
0
0

KK DRAP
SLOVAKIA
0
0
0

KK IGLOW SNV
SLOVAKIA
0
0
0

KK KIK KLOŠTAR IVANIĆ
CROATIA
0
0
0

KK MP Brezno
SLOVAKIA
0
0
0

KK Nové Zámky
SLOVAKIA
0
0
0

KK Osijek Žito
CROATIA
0
0
0

KK Torashiro Nitra
SLOVAKIA
0
0
0

KK TRIUMPH
SLOVAKIA
0
0
0

KOSTRENA
CROATIA
0
0
0

Lions Pardubice
CZECH REPUBLIC
0
0
0

LKSE
HUNGARY
0
0
0

National Team Estonia
ESTONIA
0
0
0

NÓVA
HUNGARY
0
0
0

O-KAN
UKRAINE
0
0
0

Olimpios Maxitis
GREECE
0
0
0

PEST-BUDAI
HUNGARY
0
0
0

Pleszewski Klub Karate
POLAND
0
0
0

Rapid Bratislava
SLOVAKIA
0
0
0

Royal Budo Kai
GHANA
0
0
0

SAMURAY
UKRAINE
0
0
0

SC Grün-Weiß PB
GERMANY
0
0
0

SENSHI
HUNGARY
0
0
0

SHOTOKAN UMAG
CROATIA
0
0
0

SKK ATTFIS OSTRAVA
CZECH REPUBLIC
0
0
0

ŠKM-KK Stará Ľubovňa
SLOVAKIA
0
0
0

Slavonski Brod
CROATIA
0
0
0

SOZSIN
HUNGARY
0
0
0

Spordiklubi Budo
ESTONIA
0
0
0

Sport Klub Iman
ESTONIA
0
0
0

Sport Record Timisoara
ROMANIA
0
0
0

Sport School Karate
SLOVAKIA
0
0
0

Sportunion Lassnitzhöhe
AUSTRIA
0
0
0

SUN-DOME
HUNGARY
0
0
0

SZAC
HUNGARY
0
0
0

TEMPO
HUNGARY
0
0
0

Tigar 2003
MACEDONIA
0
0
0

TORANOKO
HUNGARY
0
0
0

TORONY
HUNGARY
0
0
0

TŰZMADÁR
HUNGARY
0
0
0

Tygr Karlovy Vary
CZECH REPUBLIC
0
0
0

USV Wals-Laschensky
AUSTRIA
0
0
0

VERAS ACADEMY
ENGLAND
0
0
0

VROVITICA
CROATIA
0
0
0

WADO SE
HUNGARY
0
0
0

YAMA
HUNGARY
0
0
0

YAMABUSHI BYDGOSZCZ
POLAND
0
0
0

ZALAEGERSZEG
HUNGARY
0
0
0

]