Egyesületünk karateszakosztálya az MTK Budapest színeiben 18 karatékával vett részt a szeptember 16-án és 17-én megrendezett Budapest Open nemzetközi karateversenyen, amely Kelet-Közép-Európa egyik legnépesebb és legrangosabb mezőnyét felvonultató megmérettetése volt. Idén 31 ország mintegy 1800 nevezője lépett tatamira a magyar fővárosban.

A hosszú és intenzív nyári felkészülés után ez volt szakosztályunk versenyzőinek idénybeli első versenye, ahol három érmet – egy arany és két bronz – szereztünk. Mindhárom éremszerző kumite versenyszámban tette próbára magát: Török Panka (8–9 éves korosztály, -30 kg) mindenkit maga mögé utasítva aranyérmet nyert, míg Muntyán-Nagy Zorka (8–9 éves, +30 kg) és Benkő Zsolt (12–13 éves, +50 kg) bronzéremmel zárta a viadalt.
Emellett bronzmérkőzést veszített Lukács Zoltán (12–13 éves, -50 kg) és Bartos Norbert (12–13 éves, +50 kg).
A viadalon még részt vett Baló Hunor, Bernád Vivien, Csorba Ede, Daragics Viktória, Gödri-Mártis Huba, Halmágyi Chanel, Halmágyi Márk, Ianculescu Zsófia, Péter Máté, Ruzsa Balázs, Tánczos M. Richárd, Uzoni Hanna és Vitályos Eszter.
Az érmek többi részét a budapesti sportolóknak köszönhetjük, ezzel is összesítésben a 2. helyen zárt az MTK Budapest csapata. „Ez az idénynyitó verseny egyáltalán nem nevezhető könnyűnek, hiszen a gyerekek május óta nem léptek tatamira versenykörülmények között. Nagyon sok mérkőzésük volt azoknak, akik éremközelbe kerültek, máskor két viadalon van ennyi meccsük a gyerekeknek. A színvonalra nem lehetett panaszunk, komoly tapasztalatszerzési lehetőség volt” – mondta Vass Hunor edző.
A kiutazásunkhoz, részvételhez számos támogatást nyújtott Kovászna Megye Tanácsa, Orex, MCC, KTW, Maravet és Terran Románia valamint MTK Budapest karateszakosztálya.
Az összesített éremtáblázat:
Csapat Ország Arany Ezüst Bronz
Ukrainian Karate Federation UKRAINE 25 22 39
MTK HUNGARY 7 1 9
SSK Bratislava SLOVAKIA 4 3 4
UTE KAISEI HUNGARY 4 3 4
Farmex Nitra SLOVAKIA 2 2 2
KK Ekonóm Trenčín SLOVAKIA 2 1 4
Olimpik Macedonia MACEDONIA 2 1 1
Sport Club AREY UKRAINE 2 1 0
VUKABU SLOVAKIA 2 0 5
MŠK Žiar SLOVAKIA 2 0 2
Brazil BRAZIL 2 0 1
Pashaev Karate Team UKRAINE 1 2 7
TJ Karate České Budějovice CZECH REPUBLIC 1 2 3
Dukla Banská Bystrica SLOVAKIA 1 1 1
KOROIBOSZ HUNGARY 1 1 1
ŠŠK Prievidza SLOVAKIA 1 1 1
KK Taiyó SLOVAKIA 1 1 0
SHO-DAN KARATE ROMANIA 1 1 0
Goju-Kai Hungary HUNGARY 1 0 5
KACHI Nitra SLOVAKIA 1 0 3
KSI HUNGARY 1 0 3
Norven UKRAINE 1 0 3
SHIHAN POPRAD SLOVAKIA 1 0 2
Shotokan Liberec CZECH REPUBLIC 1 0 2
Vasas SC HUNGARY 1 0 2
KK TOPOLCANY SLOVAKIA 1 0 1
BROSE BRAZIL 1 0 0
Harasuto KK POLAND 1 0 0
KK Omladinac MONTENEGRO 1 0 0
KK Samobor Anindol CROATIA 1 0 0
LPS P. Triscu Craiova ROMANIA 1 0 0
LV Niedersachsen GERMANY 1 0 0
Spartak Myjava SLOVAKIA 1 0 0
UPJŠ Košice SLOVAKIA 1 0 0
SKCN THE CHAMPION GREECE 0 4 1
SKP Pisek CZECH REPUBLIC 0 3 1
BVSC - ZUGLÓ HUNGARY 0 2 4
CMK Banská Bystrica SLOVAKIA 0 2 1
GANZ-KESJÁR HUNGARY 0 2 0
SPORTING BUDO HUNGARY 0 2 0
BUDOKAN ITALIA ITALY 0 1 2
Petrosani ROMANIA 0 1 2
Baltijas KC LATVIA 0 1 1
CSU CRAIOVA ROMANIA 0 1 1
KARATE CENTAR ŠENKOVEC CROATIA 0 1 1
Red Dragon Team CZECH REPUBLIC 0 1 1
SC AKAMAS GREECE 0 1 1
SU Ústí nad Labem CZECH REPUBLIC 0 1 1
TENG SHIHYU CHINESE TAIPEI 0 1 1
Academia Sport Way BRAZIL 0 1 0
AFC DIALLOS GREECE 0 1 0
Brasil BRAZIL 0 1 0
Fight Club České Budějovice CZECH REPUBLIC 0 1 0
GRYF Liberec CZECH REPUBLIC 0 1 0
KK Žilina SLOVAKIA 0 1 0
Malavé Do SWEDEN 0 1 0
SKBU TRUTNOV CZECH REPUBLIC 0 1 0
Venezuela NT VENEZUELA 0 1 0
Fudzi SK LATVIA 0 0 3
Leader Team UKRAINE 0 0 2
SHITOKAI HUNGARY HUNGARY 0 0 2
Shogunul ROMANIA 0 0 2
Slovsport Trnava SLOVAKIA 0 0 2
1.Karate Club Pezinok SLOVAKIA 0 0 1
BUDAÖRS HUNGARY 0 0 1
Budokan Zolen SLOVAKIA 0 0 1
Életforrás-Do HUNGARY 0 0 1
Funakoshi Karate Northeim GERMANY 0 0 1
HEGYVIDÉK HUNGARY 0 0 1
KC Frieways AUSTRIA 0 0 1
KK Detva SLOVAKIA 0 0 1
KK TORADE Liptovsky Mikulas SLOVAKIA 0 0 1
KODUA CLUB GEORGIA 0 0 1
Kofukan DENMARK 0 0 1
KUMADE Topoľčany SLOVAKIA 0 0 1
Norway National Team NORWAY 0 0 1
PARTHENON KORYDALLOU GREECE 0 0 1
PSE-SHINDO HUNGARY 0 0 1
Samuraji LATVIA 0 0 1
SK NAKAMA SHOTOKAN CZECH REPUBLIC 0 0 1
Tiger Karateklubb NORWAY 0 0 1
TORIKI HUNGARY 0 0 1
WADOFIGHT HUNGARY 0 0 1
A.S.Universal Center ITALY 0 0 0
AC-SINUS HUNGARY 0 0 0
AlAmeer Club SAUDI ARABIA 0 0 0
BALASSAGYARMAT HUNGARY 0 0 0
BALATON BUDO HUNGARY 0 0 0
BARCS HUNGARY 0 0 0
BÁTASZÉK HUNGARY 0 0 0
BS ŠAMORÍN SLOVAKIA 0 0 0
BUDO Plzeň CZECH REPUBLIC 0 0 0
BUSHI Karate DENMARK 0 0 0
BUSHIDO-VIADUKT HUNGARY 0 0 0
CIKA Belgium BELGIUM 0 0 0
CROATIA CROATIA 0 0 0
CSAPA ALGERIA 0 0 0
CSEN Karate Piemonte ITALY 0 0 0
CSM-Satu Mare ROMANIA 0 0 0
Egypt Team EGYPT 0 0 0
EL AMEL BENI MERED ALGERIA 0 0 0
ESSEKER CROATIA 0 0 0
ÉVÖGY HUNGARY 0 0 0
Falco ESTONIA 0 0 0
Good Dragon Marghita ROMANIA 0 0 0
Hakuba karate Ostrava CZECH REPUBLIC 0 0 0
Hayabusa Karate CANADA 0 0 0
HKSE HUNGARY 0 0 0
IKA ISRAEL ISRAEL 0 0 0
IPPON Dunajská Streda SLOVAKIA 0 0 0
Jungle Team Mowgly UKRAINE 0 0 0
JUSTITIA HUNGARY 0 0 0
KAISHO POLAND 0 0 0
Karate Sadská CZECH REPUBLIC 0 0 0
Karate wadoryu italia ITALY 0 0 0
KC Metalurg MACEDONIA 0 0 0
KK Bushido CROATIA 0 0 0
KK Dolný Kubín SLOVAKIA 0 0 0
KK DRAP SLOVAKIA 0 0 0
KK IGLOW SNV SLOVAKIA 0 0 0
KK KIK KLOŠTAR IVANIĆ CROATIA 0 0 0
KK MP Brezno SLOVAKIA 0 0 0
KK Nové Zámky SLOVAKIA 0 0 0
KK Osijek Žito CROATIA 0 0 0
KK Torashiro Nitra SLOVAKIA 0 0 0
KK TRIUMPH SLOVAKIA 0 0 0
KOSTRENA CROATIA 0 0 0
Lions Pardubice CZECH REPUBLIC 0 0 0
LKSE HUNGARY 0 0 0
National Team Estonia ESTONIA 0 0 0
NÓVA HUNGARY 0 0 0
O-KAN UKRAINE 0 0 0
Olimpios Maxitis GREECE 0 0 0
PEST-BUDAI HUNGARY 0 0 0
Pleszewski Klub Karate POLAND 0 0 0
Rapid Bratislava SLOVAKIA 0 0 0
Royal Budo Kai GHANA 0 0 0
SAMURAY UKRAINE 0 0 0
SC Grün-Weiß PB GERMANY 0 0 0
SENSHI HUNGARY 0 0 0
SHOTOKAN UMAG CROATIA 0 0 0
SKK ATTFIS OSTRAVA CZECH REPUBLIC 0 0 0
ŠKM-KK Stará Ľubovňa SLOVAKIA 0 0 0
Slavonski Brod CROATIA 0 0 0
SOZSIN HUNGARY 0 0 0
Spordiklubi Budo ESTONIA 0 0 0
Sport Klub Iman ESTONIA 0 0 0
Sport Record Timisoara ROMANIA 0 0 0
Sport School Karate SLOVAKIA 0 0 0
Sportunion Lassnitzhöhe AUSTRIA 0 0 0
SUN-DOME HUNGARY 0 0 0
SZAC HUNGARY 0 0 0
TEMPO HUNGARY 0 0 0
Tigar 2003 MACEDONIA 0 0 0
TORANOKO HUNGARY 0 0 0
TORONY HUNGARY 0 0 0
TŰZMADÁR HUNGARY 0 0 0
Tygr Karlovy Vary CZECH REPUBLIC 0 0 0
USV Wals-Laschensky AUSTRIA 0 0 0
VERAS ACADEMY ENGLAND 0 0 0
VROVITICA CROATIA 0 0 0
WADO SE HUNGARY 0 0 0
YAMA HUNGARY 0 0 0
YAMABUSHI BYDGOSZCZ POLAND 0 0 0
ZALAEGERSZEG HUNGARY 0 0 0