A megyeszékhelyi Sport-All SC karate szakosztályának mintegy 18 karatékája utazott el csütörtök hajnalban a szeptember 16-17.-én megrendezendő Budapest Open nemzetközi karateversenyre. Közép-Kelet Európa egyik legnépesebb versenyére a világ számos részéről érkeznek versenyzők.

A Vass Hunor, Gal Radu és Gergely Tamás edzők irányítása alatt álló együttesnek ez lesz az idei versenyszezon első megmérettetése. Csapatunk az MTK Budapest színeiben lép majd vasárnap küzdőtérre. " A versenyt megelőző napokban közös edzéseink lesznek az MTK Budapest anyaországi csapattársainkkal. Felvezető versenynek nem nevezhető idénynyitó, de reméljük, hogy sportolóink méltón helytállnak a nemzetközi mezőnyben, ahol Chilétől egész Kína-Tájpej csapatáig találunk nevezőket.

Szállásunkként az MTK Budapest karateterme szolgál majd, amelyet ezúton is köszönünk szépen".

A kiutazásunkhoz, részvételhez számos támogatást nyújtott Kovászna Megye Tanácsa, Orex, MCC, KTW, Maravet és Terran Románia valamint MTK Budapest karateszakosztálya.